Bár az utóbbi hónapokban gyakran napirendre került Cristiano Ronaldo esetleges visszatérése a Manchester Unitedba, a jelek szerint a "Vörös Ördögök" rajongóinak erre még várniuk kell.
A 27 esztendős támadó kijelentette, szeretné kitölteni 2015-ig szóló kontraktusát a Real Madridnál. CR7 2009 óta a "Királyiak" játékosa, az eltelt három és fél évben 119 bajnokin 128 gólt szerzett, ezzel a hatékonysággal pedig a klub rekorderei közé került. Ronaldo a FIFA hivatalos honlapjának adott interjút.
"Ki akarom tölteni a szerződésemet a Real Madridnál, ebben abszolút biztos vagyok" - kezdte a portugál támadó. "Hogy utána mi lesz? Nos, nem tudom. Én sem látok még a jövőbe!"
"Hogy jól érzem-e magam Madridban? Őszintén szólva, igen. Azt csinálhatom, amit szeretek és ezt nagyon élvezem. Tudom, hogy ilyen szempontból szerencsés vagyok, és ez boldogsággal tölt el" - nyilatkozta Ronaldo.

Tito Vilanova, a Barcelona trénere üzent a David Villa iránt érdeklődőknek, különösen az Arsenalnak: a spanyol csatár nem megy sehova, marad a Camp Nouban.



Az Arsenal már többször is az újságok címlapjára került azzal, hogy le akarja igazolni David Villát, a Barcelona spanyol csatárát, aki súlyos térdsérülése után igyekszik visszaszerezni helyét a katalán kezdőcsapatban.
Tito Vilanova, a Barcelona nemrég műtött edzője szerint a 31 éves játékos marad. "David nem megy sehova. Nagyon elégedettek vagyunk vele." Villa gólt szerzett a Córdoba elleni kupameccsen, de az edzésen megint megsérült a térde.
"A minap is két gólt szerzett - tette hozzá az edző. - Mindig is mondtuk, hogy egyre több lehetőséget fog kapni, ahogyan épül fel. Most azonban újra fizikális problémái vannak. Tudjuk, milyen fontos játékos, és meggyőződésem, hogy rengeteget fog segíteni nekünk a szezon hátralévő részében."

Mesés Benfica-gól, nem lehet elégszer megnézni! Ezzel egyenlítettek a Sasok először a Porto ellen a vasárnapi rangadón, aztán már a 17. percben kialakult a 2-2-es végeredmény a Luzban. Nem akármilyen előkészítése volt ennek a bombagólnak: a beadást követően két fejes következett, aztán jött a bődületes nyesés a kapuba úgy, hogy közben le sem esett a labda! Nemanja Matics a találat szerzője.

 

 

Mauro Tassotti, az AC Milan segédedzője (és egykori védője) elmondta, hogy a klub kiszemelte Davide Santont, a Newcastle United fiatal, olasz válogatott hátvédjét.

Davide Santon jól ismeri Milánót, hiszen 2005 és 2011 között az Internazionale ifi- majd felnőttjátékosa volt, és 53-szor szerepelt az A-csapatban. A 22 éves játékos második szezonját tölti Angliában, de Silvio Berlusconi, az AC Milan elnöke visszavinné hazájába.

"Santon már Olaszországban is nagyon ígéretes játékosnak számított, és nem hiszem, hogy azóta ez megváltozott volna - mondta Mauro Tassotti, a Milan segédedzője a Sky Sport Italiá-nak. - Szerintem jó lenne, ha visszatérne az olasz futballba."

Santont már tavaly nyáron is megkörnyékezte egy olasz topcsapat, az AS Roma szerette volna leigazolni. A Milan még januárban szeretné leigazolni.

Hatem Ben Arfa 2011-ben csatlakozott a Newcastle Unitedhoz a Marseille-ből, és írt alá négy és fél évre szóló kontraktust. 
A 25 esztendős francia labdarúgó hamar komoly népszerűségre és elismertségre tett szert Angliában, annak ellenére, hogy többször is sérülések hátráltatták.
Ben Arfa jelenleg is Franciaországban tartózkodik, ahol rehabilitációs munkát végez, a Le Parisien pedig a végleges hazatérésről kérdezte.
"Aláírni a PSG-hez egy gyerekkori álom" - kezdte a 13-szoros francia válogatott labdarúgó. "Ha lenne egy ajánlatuk, biztos megfontolnám. Ha lenne - ez nagyon fontos! A PSG egy szimbólum a mai francia labdarúgásban, igazi ajándék lenne, ha egyszer ott játszhatnék, ám eddig konkrét megkeresést nem kaptam. A Newcastle-nél van szerződésem, és ott is remekül érzem magam" - tette hozzá Ben Arfa, aki korábban két másik Ligue 1 gigásznál, a Lyonnál és a Marseille-nél szerepelt.

Thiago Silva egy hónapra harcképtelenné vált combizom-húzódás következtében - értesült a francia Canal + televíziócsatorna vasárnap. Mikel Artetára is hetekre kidőlt az Arsenalból.

A brazil középhátvéd az Ajaccio elleni pénteki bajnokin sérült meg, kimaradhat a Bordeaux, a Lille, a Toulouse és a Bastia ellen, továbbá elképzelhető, hogy az év egyik legfontosabb meccséről, a Valencia-PSG BL-nyolcaddöntőről is hiányzik majd.

A párizsiak csapatkapitánya - aki minden idők legdrágább igazolásának számít a Ligue 1-ben - harcban áll a december játékosa díjért Franciaországban.


Egy másik sztárklub, az Arsenal is komoly vérveszteséget szenvedett, a spanyol fedezet Mikel Arteta vádlija felmondta a szolgálatot, legalább háromhetes pihenőre vonul a játékos. Valószínűleg nincs szükség új erősítésre emiatt, Abou Diaby ugyanis a hétvégén tért vissza háromhónapos kihagyásából.

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 17. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Borussia Dortmund 3–1-re nyert a Hoffeinheim otthonában.Csak sejtésünk lehet, kiket figyelt meg Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – a német szakember a helyszínen tekintette meg a találkozót –, az azonban biztos, hogy a 30 150 néző mellett ő is hatalmas gólt láthatott a 26. percben, amikor Mario Götze váratlanul lövésre szánta el magát. Hiába dominált a mérkőzésen a Dortmund, a hazaiak játéka sem volt teljesen veszélytelen. A 35. percben egy hosszú indítást követően sikerült is mattolniuk a vendégek védelmét, és Sven Schipplock találatával egyenlített a Hoffenheim (1–1).A második játékrészben tovább rohamozott a Dortmund, és Kevin Grosskreutz révén sikerült újra megszereznie a vezetést. A 66. percben aztán az állandó gólfelelős, a lengyel származású Robert Lewandowski is betalált: a támadó ügyesen lépett ki a védők között, kicselezte a kapust, majd a labdát kiszorított helyzetből, éles szögből az üres kapuba emelte (1–3).

 

London - The Daily Express értesülései szerint, Alex Ferguson kész ajánlatot tenni az angol válogatott Frank Lampardnak, akinek a szezon végén lejár a szerződése a Chelsea-nél.

A cikk szerint Lampard örül annak, hogy olyan óriásklubok érdeklődnek iránta, mint a MU és az Arsenal, de tudja, ha a Chelsea valamelyik angol riválisához igazolna, az felháborítaná a klub szurkolóit, még 12  remek év után is.
"Frank nagyon meghatódott, amiért ekkora odafigyelést és törődést kapott a Chelsea szurkolóitól az elmúlt pár hétben, és erősen kötődik hozzájuk" - nyilatkozta az Expressnek Lampard közeli ismerőse.
"Nagyon jól tudja, hogyha a Manchesterhez igazol, az megrontaná a kapcsolatát a szurkolóival és a híres státuszát a Chelsea-nél."
"Nézzük csak meg, hogy fogadták az Arsenal szurkolók, hogy Van Perise Unitedhez igazolt. Franknek a karrierje végére kell gondolni, el kell döntenie, hogy szeretve távozzon vagy pedig árulóként jellemezve!"
Az újság szerint, nem ez az első alkalom, hogy Ferguson szemet vetett Lampardra, a MU meg akarta szerezni a középpályást még 2001-ben, ám akkor ez nem jött össze.
 

Rendkívül sima, 5–1-es győzelmet aratott a labdarúgó Német Kupa nyolcaddöntőjében a Borussia Dortmund a Hannover 96 ellen. Huszti Szabolcs végigjátszotta a mérkőzést, gólpasszt adott – sokat nem ért vele csapata, mely alárendelt szerepet játszott. A negyeddöntőben Bayern München–Dortmund rangadót rendeznek februárban.A Dortmund–Hannover meccsen Jürgen Klopp csapata már az első félidőben lezárt minden nyitott kérdést: egy szép akciót követően Mario Götze már a 3. percben a hálóba továbbította Kevin Grosskreutz keresztbe fejelt labdáját, majd a 18.-ban Jakub Blaszczykowski némileg szerencsés gólt szerzett vállal. A lengyel támadó Reus labdájával lépett ki, lövése Zieler kapusról visszapattant rá, majd a hálóban pihent meg.A 40. percben jött a harmadik is, Steven Cherundolo szabálytalanságát Götze szabadrúgásgóllal torolta meg. A második félidő tétje az volt, hogy a Hannover elkerüli-e a kiütést: a válasz nem. A vendégek ugyan a 79. percben Huszti bal oldali centerezése után Mame Biram Diouf szép fejesével 3–1-re szépítettek, de a hajrában megint betalált Götze, majd a 90. percben a saját kipattanóját a hálóba vágó Robert Lewandowski állította be a végeredményt. A Dortmund fennállása során először várhatja a tavaszt három küzdelemsorozatban is, a Német Kupában pedig rögtön rangadóval folytatja, ugyanis a Bayern Münchenhez kell utaznia.

A német (és persze egyben a török) labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége az 1988-ban született középpályás, Nuri Sahin, aki 2011-ben került a Dortmundtól a Real Madridhoz tízmillió euróért. Madridban azonban ritkán játszott, ezért adták tavaly nyáron kölcsönbe a Liverpoolhoz, de Angliában sem lett alapember.Ezért is gondolta úgy egykori edzője, Jürgen Klopp, hogy jót tenne a futballistának, ha visszatérne egykori sikerei helyére, Dortmundba – és mivel az angolok sem gördítettek akadályt távozása elé, Sahin aláírt a németekhez. Mégpedig nem rövid időre: a tervek szerint egészen 2014 nyaráig marad Dortmundban.

süti beállítások módosítása